Videóinterjúk a 21. század oktatásában – Tanárképzési program Magyarországon

Fri, 07/19/2013 - 2:15pm

Június 3O-a és július 5-e között rendezte a USC Soá Alapítvány a Videóinterjúk a 21. század oktatásában című, magyarországi tanárképzési programjának második évfolyamát.

A program segítségével a résztvevő tanárok megismerhetik a videóinterjúkkal való tanítás lehetőségét, és megtanulhatják, hogyan illeszthetik be az interjúkat eredményesen pedagógiai munkájukba.

A tavaly indított program első évfolyamának sikere nyomán idén 15 további oktató vet részt képzésünkön. A résztvevők az ország különböző részeiből érkeztek, illetve egy határon túli (Vajdaságból érkezett) kolléga is részt vett a programban. Az álatános iskola felső tagozatán, középiskolában és egyetemen tanító tanárok különböző tantárgyakat tanítanak: történelem, irodalom, művészet, média, idegen nyelv.

“Kincsesbányára leltem az Archívumban… megtudtam, milyen sokféle módon használhatók a videóinterjúk az oktatásban. Olyan új szemléletet ismertem meg, ami rendkívül hasznos lesz a tanári munkámban.” – mondta az egyik résztvevő, miután az Archívum interjúival megismerkedett.

A képzésnek a Közép-európai Egyetem adott otthont, mely egyike annak a 44  intézménynek a világon, ahol a Vizuális Történelmi Archívum teljes anyaga (a közel 52.OOO interjú) hozzáférhető. A programban vendégként vett részt a Kigali Genocide Memorial Centre egy pedagógus kollégája. Appolon Gahongayire arról tartott előadást a résztvevőknek, hogyan használhatók az Archívum videóinterjúi a ruandai történelmi kontextusban.

A programban részt vevő 15 kolléga, projektjeik befejezése után, egy év múlva csatlakozik azoknak a magyarországi és határon túli oktatóknak a szakmai közösségéhez, akik képzettséggel rendelkeznek a videóinterjúk tanórai használatában. Csatlakozhatnak ahhoz a nemzetközi pedagógiai szakmai műhelyhez is, amelynek tagjai digitális és vizuális media-eszközöket használnak az előítélet-mentesség oktatásában, a kritikai gondolkodás fejlesztésében, illetve annak érdekében, hogy a diákok felismerjék és megértsék a sztereotípiák és előítéletek megjelenési formáit és szerepét a hétköznapokban.

A tavalyi év programjához hasonlóan, nyári képzést követően a résztvevő kollégák videóinterjús tananyagot fejlesztenek, amit kipróbálnak diákjaikkal, illetve bemutatnak kollégáiknak. Az elkészült tananyagokat és a kipróbálással kapcsolatos tapasztalataikat a résztvevők egy év múlva, a 2O14 nyarán megrendezendő programzáró találkozón osztják meg egymással.

TAGS: