Institute News

LEZÁRULT A MAGYARORSZÁGI OKTATÁSI PROGRAM ELSŐ SZAKASZA

Április 17-én lezárult az a pályázati folyamat, amelynek során a Holokauszt Emlékközpont, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és a USC Soá Intézet együttműködésében középiskolai tanárok és tanárcsoportok készítettek multimédiás tananyagokat a Soá Intézet Vizuális Történelmi Archívumában (VHA) található magyar nyelvű interjúk felhasználásával.

A 2009 szeptemberében kiírt felhívásra húsz pályázat érkezett, melyek közül a bíráló bizottság kilenc pályázót választott ki, ők kaptak lehetőséget arra, hogy tananyagot dolgozzanak ki. A konzultációk során a pályázók megismerkedtek a Közép-európai Egyetem könyvtárában hozzáférhető Archívum használatával, illetve a Holokauszt Emlékközpont és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szakemberei szakmai-módszertani felkészítése után láthattak neki pályázati anyaguk – az egyes tanórák, foglalkozástervek – kidolgozásának.

A beérkezett anyagok zsűrizése után a bíráló bizottság a három, legkiemelkedőbb tananyagot készítő szerzőt, szerzőket fődíjjal jutalmazta, illetve egy különdíjat is odaítélt.

A bíráló bizottság döntése alapján a pályázat fődíjait kapta:

Gonda Zita és Molnár József (ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola, Budapest) A baba és A bőrönd című tematikus tananyagaiért, melyek hat holokauszt-túlélő interjújának részleteit dolgozzák fel interaktív feladatok, innovatív pedagógiai módszerek segítségével valamint a történelmi kontextus bemutatásával.

Greksza Tünde (Széchenyi István Gimnázium, Sopron) a Fasizmus az iskolában - A zsidótörvények hatása az iskolai életben című tananyagáért, amely az iskolai diszkriminációt dolgozza fel, és a Női sorsok a vészkorszak alatt című munkájáért, amely a női nézőpontot kívánja bemutatni az interjúk segítségével. A videó-anyagon kívül mindkét foglalkozásterv eleme az összehasonlító forráselemzés is.

Molnár Péter (Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest) három interjút – két túlélő és egy megmentő történetét - részletesen feldolgozó tananyagáért, melyben a szerző különös hangsúlyt helyez a morális dillemák megvitatására. 

A bíráló bizottság különdíjban részesítette a Baracs Nóra (Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola, Pécs), Nagy Márta (Mecsekaljai Általános Iskola és Középiskola, Pécs) és Vörös István Károly (Leőwey Klára Gimnázium, Pécs) által készített Embermentés emberségből című, komplex foglalkozástervet, mely az önmagukban is használható, videó-interjúkra épülő tanórákat egy összetett, kortárs tárlatvezetőkkel kísért vándorkiállításba illeszthetően is felhasználja.

Az eredményhirdetésen a díjazottak beszéltek az elkészített tananyagokról, az Archívumban való kutatás tapasztalatairól és belső motivációikról.

„ Katartikus élményt jelentettek az interjúk... mintha személyes ismerőseinkké váltak volna a túlélők... Olyan életutakat kellett találni, melyek oktatási célokra alkalmasak, és amelyek hasonlóan katartikus élményt okozhatnak a diákoknak.”
(Gonda Zita, ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola, Budapest)

„ Nagyon sokat tanultam. Ha nem tartanám a kezemben a fődíjról szóló oklevelet, akkor is megérte volna részt venni ezen a programon. Annyira elterjedt az erőszak, az előítélet, hogy úgy éreztem, itt a helyem.”
(Greksza Tünde, Széchenyi István Gimnázium, Sopron)

A díjazott tanórák teljes videó- és szöveges anyaga a tanári útmutatóval és feladatlapokkal együtt rövidesen letölthető lesz a Holokauszt Emlékközpont honlapjáról, valamint a USC Soá Intézet magyar portáljáról.

Ezúton mondunk köszönetet az USA Nagykövetségének a pályázati díjak, valamint a MÁV-Start Zrt.-nek, a vidéki pályázók utazási költségeinek biztosításáért. A USC Soá Intézet magyarországi munkáját a George W. Schaeffer Family Foundation nagyvonalú támogatása teszi lehetővé.

A nyertes pályázatok értékelése itt olvasható.

In English