A Dél-kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívumának második magyarországi hozzáférési pontja nyílt meg a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen

Fri, 10/18/2013 - 2:17pm

A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyarországon a második és a világon a 45. hozzáférési pont, ahonnan a Vizuális Történelmi Archívum összes interjúja elérhető. Az első hozzáférési pont 2oo9-ben nyílt meg a Közép-európai Egyetemen (CEU).

dr. Borsfay Krisztina, az ELTE oktatója tart bemutatót a Vizuális Történelmi Archívum interjúiból“Az ELTE kiemelkedően fontosnak tartja, hogy fellépjen a társadalmi kirekesztés, a radikális, szélsőséges ideológiák és a diszkrimináció minden formája ellen, és elkötelezett a különböző vallási és etnikai  csoportok és a másság egyéb formáinak elfogadása mellett” – áll az ELTE sajtónyilatkozatában. “Intézményünk meggyőződése, hogy az Archívum hozzájárul majd a kölcsönös tisztelet és elfogadás erősödéséhez nem csak az egyetem falain belül, hanem azon kívül is.”

Az ünnepségen, melyre október 17-én került sor, részt vetta USC Soá Alapítvény éppen Magyarországon tartózkodó, vezetőkből és támogatókból álló magasrangú delegációja is.

A megnyitón beszédet mondott  Karácsony András, az ELTE általános rektor-helyettese, valamint  Stephen D. Smith, a USC Soá Alapítvány főigazgatója. A beszédek után “XX. század 2O percben” címmel Borsfay Krisztina, az ELTE oktatója bemutatta az Archívum keresőprogramjának működését, részleteket mutatott az Archívumanyagaiból és beszélt a videóinterjúk oktatásbeli használatáról.

Stephen D. Smith, a USC Soá Alapítvány főigazgatója mond beszédet a megnyitónA megnyitót megelőző napokban a USC Soá Alapítvány delegációjának tagjai betekintést nyertek az Alapítvány magyarországi munkájába: részt vettek egy videóinterjúkra épülő tanórán a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, ahol dr. Mezei Mónika történelemtanár, a Soá Alapítvány “Videó-interjúk a 21. század oktatásában” című tanárképző programjának végzettje a holokauszt idején és a mai társadalomban tapasztalt passzív szemlélői magatartásról beszélgetett a diákokkal.

Az eseményről szóló beszámolók alább olvashatók.

http://www.elte.hu/hir?id=NW-4995

http://www.stop.hu/belfold/magyarorszag-tovabbra-sem-gyozte-le-demonjait/1186816/

USC Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívum_20131017.pdf

 

 

TAGS: