Deák Ervin sosem volt jó latinból, de valamiért mégis magával vitte latinkönyvét a gettóba. Megismerkedett egy idős férfival, aki rettenetes állapotban volt, egyedül, elszakítva a családjától. Amikor az meglátta Ervinnél a latinkönyvet, elárulta, hogy latintanár volt, és felajánlotta, hogy szívesen tanítja a fiút ott a gettóban. Ervin nem merte megmondani, hogy nem szereti a latint, „elviselte” ezeket az alkalmakat, mert úgy érezte, ezzel segíthet a férfin, akinek így valamelyest visszaadhatott egy darabot régi életéből: úgy érezhette naponta pár órára, hogy ember újra. Latintanár, akinek tanítványa van.

Deák Ervin Bécsben született 1929-ben. Szüleivel és nővérével az Anschluss után tértek vissza Magyarországra. A német megszállás után a család svájci védlevéllel csillagos házakban élt, majd a gettóba hurcolták őket. Nővérét munkatáborokba vitték, ott is szabadult fel, de hosszú ideig olyan rossz állapotban volt, hogy azt sem tudta megmondani, hová való. Őt szüleivel szovjet katonák szabadították fel a budapesti gettóban, 1945. január 18-án.

Ervin életét a könyvek, a zene és a matematika szeretete határozta meg, később a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Kutatóintézeténél dolgozott.