Az 1944-es budapesti gettósítás során Ágnesnek sikerült édesanyjával maradni, bár a nyilasok többször is szét akarták őket választani. Kun Ágnes (sz. Boskovitz Ágnes) 1940-ben született Budapesten. Ágnes még egészen kicsi volt, amikor édesapját behívták munkaszolgálatra. 1944 végén édesanyjával az óbudai téglagyárba vitték, ahonnan a budapesti gettóba kellett vonulniuk. A gettót 1945 januárjában szabadították fel a szovjet csapatok. Ágnes édesapja Ukrajnában halt meg.

Éva arról beszél, hogyan élte túl a nyilasok razziáját 1944 telén, Budapesten. Egy fiatal magyar nyilas el akarta vinni, de apja gyors közbelépésének köszönhetően megmenekült. Évekkel a háború után újra találkozott ezzel a férfival, aki addigra az Államvédelmi Hatóság őrnagya lett.

Verő Gábor egy ukrán kápótól brutális bánásmódját idézi fel, amelyben bátyját részesítette az auszriai Ebensee-ben lévő koncentrációs táborban. Bátyja nem sokkal a felszabadítás előtt vesztette életét.

Kármán György felidézi, nem zsidó osztálytársai milyen antiszemita bánásmódban részesítették szegedi gimnáziumi évei alatt, illetve elmondja, hogyan reagált egy tanára a diáktársak megjegyzéseire.Kármán György 1933-ban született Szegeden. 11 éves volt, amikor Szeged teljes zsidóságát a helyi gettóba kényszerítették. Néhány hónappal később az osztrák Weitra koncentrációs táborba szállították, majd Strasshofba és Schützenbergbe. A háború után ismert zenész lett: orgona- és zongoraművész.

Kis György katolikus pap a Holokauszt alatt zsidókat mentett. Az interjúrészletben a propaganda erejéről és befolyásáról beszél. Kis György 1914-ben született Adonyban. Családja zsidó származású, de nagyszülei még jóval a 20. század fordulója előtt áttértek a katolikus vallásra. György már vallásos, katolikus szellemben nevelkedett és katolikus pap lett. A holokauszt alatt zsidó emberek mentésében, segítésében részt vett. A háború után a magyar kommunista hatóságok üldözésének célpontjává vált.

Deák Ervin sosem volt jó latinból, de valamiért mégis magával vitte latinkönyvét a gettóba. Megismerkedett egy idős férfival, aki rettenetes állapotban volt, egyedül, elszakítva a családjától. Amikor az meglátta Ervinnél a latinkönyvet, elárulta, hogy latintanár volt, és felajánlotta, hogy szívesen tanítja a fiút ott a gettóban. Ervin nem merte megmondani, hogy nem szereti a latint, „elviselte” ezeket az alkalmakat, mert úgy érezte, ezzel segíthet a férfin, akinek így valamelyest visszaadhatott egy darabot régi életéből: úgy érezhette naponta pár órára, hogy ember újra.

A Marosvásárhelyről származó Erdélyi Lajos az erdélyi magyar bevonulásról beszél. Arról, hogyan fogadták ezt az erdélyi zsidók és nem zsidók, illetve, hogy milyen hatással volt ez a helyi zsidók életére. Felidézi, hogy zsidósága miatt nem vették fel gimnáziumba, rádöbben, hogy többé már nem egyenlő tagja a társadalomnak, annak ellenére, hogy a magyar kultúra meghatározó eleme volt létezésének.

Kellner Magda arról mesél, hogy Wallenberg 1944 decemberében - miközben ezrek megmentésén fáradozott - hogyan ment el személyesen egy kétéves kislányért, hogy a viszonylag biztonságos, svéd védettség alatt álló házba vigye őt a szüleihez, amikor az addig őt bújtató keresztény család már nem tudta tovább bújtatni.

Heller Ágnes visszaemlékezik a német megszállás napjára, arra ahogy hazaküldték őket a zsidó iskolából délelőtt, illetve a szüleivel történt beszélgetésre: elmehet-e aznap délután a Zeneakadémiára?